Fehér Kéményseprők

FEHÉR KÉMÉNYSEPRŐK
DEVIZA HITELE VAN?
FAKTORING ÉS BEHAJTÓ CÉGEK ZAKLATJÁK?
TANÁCSTALAN?
BEDŐLT, FELMONDOTT HITELE VAN?

A behajtó nem végrehajtó!

Ez az alábbi cikkből is kiderül:

Magyarország — Újabb volt behajtó döntött úgy, hogy követve egy munkatársa példáját, ő is a nyilvánosság elé áll, hogy meséljen arról, milyen módszerekkel próbálják megszerezni a bankoknak tartozó emberek javait.

– Azért vállaltam a nyilvánosságot, mert úgy gondolom, itt az ideje, hogy az emberek ne a behajtókat utálják a bankok helyett. Előre meghatározott jutalékért dolgozunk, ha valakit kétszer megkeresünk sikertelenül, rögtön kiveszik a kezünkből az ügyet, és egy másik behajtóhoz kerül – kezdte a történetét Kocsis Károly, aki mostanság már nem hajt be senkitől semmit, inkább külföldre ment dolgozni.

– A legtöbben nem tudják, de a behajtóknak semmilyen jogköre nincsen. Éppen annyi joga van megkérdezni, hogy akarunk-e fizetni, mintha a szomszéd jönne át. Gépjárművet például egyáltalán nem vihet el. A portánkra nem léphet be, és erőszakot sem alkalmazhat – fejtette ki Kocsis úr, aki azt is elmondta, hogy a behajtók nagyon sok esetben a rendőrség segítségét kérik egy-egy ügyben. Nem tesznek semmi különöset, egyszerűen kihívják a zsarukat, mint egy átlagos állampolgár, az egyenruhások pedig kiszállnak a helyszínre. Általában ők is csak ott tudják meg, hogy egy behajtó riasztotta őket.
– Ezzel viszont nagyon jól meg lehet félemlíteni az adósokat, akik sok esetben a rendőri jelenlét miatt adják át a kocsikulcsaikat. Emlékszem, egyszer egy férfi nem akarta odaadni az autóját, hiába jártam a nyakára. Egy napon aztán ő hívott engem, és a segítségemet kérte. Azt mondta, elcserélte a hitellel terhelt autóját egy lóra, ami megbetegedett, és menjek segíteni visszacserélni. Szóltam a helyi rendőrségnek, akik kijöttek velem, az autó új tulajdonosához. Erre ő azonnal hozta a kulcsokat, elnézést kért, s már hívtam is az autószállítót – mesélte Károly, aki egy másik autós autóját darus kocsival emelte ki a parkolóból.
A behajtók egyik áldozata lett egy szegedi élelmiszerbolt dolgozója is: Kati – kérte, hogy vezetéknevét ne írjuk le – 1,5 millió forinttal tartozott, amit személyi kölcsönként vett fel. A bank ráküldte a behajtókat, akik nap mint nap zaklatták a dolgozó nőt egészen addig, mígnem belement, hogy fizessen nekik valamennyit, hogy megszabaduljon tőlük.
– A behajtók legfeljebb szép szóval érvényesíthetnek bármit – mondta el dr. Bihari Krisztina ügyvéd. – Ha valakit megkeresnek, szóba se álljon velük, vegye fel a kapcsolatot a bankjával, és az ő segítségükkel próbálja elintézni a dolgot. Ha pedig már elvették a holmiját, tegyen feljelentést!

K. Sz.

Eredeti cikk: itt található